A Széchenyi István Egyetem a 2023/24-es tanévre is meghirdette a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáját, melyen az egyetemisták mellett a középiskolások számára is biztosítottak indulási lehetőséget.
Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar megmérettetésein két végzős, környezetvédelmi technikus képzésben tanuló diákunk is részt vett, habár a szekciók alaptémaköre a képzésük fő vonalától távol esett.
Csorba Péter Lajos a Növénytudományi szekcióba sorolva tartott előadást Ártéri gazdálkodás és annak rábaközi előzményei címmel. A bemutatóban érintette a klímaváltozás okozta mezőgazdasági kihívásokat, és az ártéri gazdálkodás által kínált lehetséges megoldásokat, valamint gyakorlati példákról is esett szó.
Végh Mátyás a Korszerű szarvasmarhatartás bemutatásáról prezentált az Állattudományi szekcióban. A különböző tartási módok előnyei és hátrányai mellett, elsősorban a robottechnológia alkalmazásán alapuló „okos tehenészet” jógyakorlatain volt a hangsúly, de az előadás kitért a különböző tartástechnológiák környezeti hatásaira is.
Konzulensek: Boros Géza és Sass Vivien A tanulók számára ez a középiskolásoknak rendezett TDK remek lehetőséget biztosított a szakmai környezetben való kommunikáció gyakorlására, valamint a szakemberek visszajelzésein alapuló a szakmai fejlődésre, kutatásuk továbbfejlesztésére.
Gratulálunk mindkét tanulónknak befektetett munkához és a szerepléshez!