Ginop 6.2.3-17-2017-00015

ROTH GYULA ERDÉSZETI, FAIPARI, KERTÉSZETI, KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

SAJTÓKÖZLEMÉNY

ALAPKOMPETENCIA-FEJLESZTÉSSEL A LEMORZSOLÓDÁS ELLEN AZ FM NYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZAKISKOLÁINAK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉBEN (GINOP-6.2.3-17-2017-00015)

A Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium konzorciumban 9 másik FM fenntartásban lévő intézménnyel az Európai Unió támogatásával megvalósuló Széchenyi 2020 Program keretében „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” című pályázati felhívásra benyújtott „Alapkompetenciafejlesztéssel a lemorzsolódás ellen az FM nyugat-magyarországi szakiskoláinak együttműködésében” című pályázata vissza nem térítendő támogatást nyert A támogatás mértéke az elszámolható összköltség 100 % – a, amely 411,80 millió Forint. A projekt teljes egészében európai uniós támogatásból valósul meg, az Európai Szociális Alap hozzájárulásával.

A projekt célja a szakképzésben tanulók végzettség nélküli iskola elhagyásának csökkentése és az alapkészségek fejlesztésének támogatása a kompetencia-alapú oktatás fejlesztésével, a köznevelési rendszer eredményességének javításával, a minőségének és struktúrájának megújításával.

A projekt keretében megvalósuló főbb tevékenységek:

Helyzetértékelés és Cselekvési terv elkészítése, a tanulói készségek és képességek fejlesztése, tanulói életpálya-építést, pályaorientációs tevékenységet szolgáló intézkedések, életpálya-tanácsadási foglalkozások, életpálya-orientáció, pályaválasztási tájékoztató, informatikai eszközök beszerzése, új tananyagok kidolgozása, és feltöltése.

A projekt megvalósításában részt vevő iskolák:

Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakközépiskola és Kollégium

A projekt 2018. február 1.-től 2020.július 31.-ig tart.

Projekttel kapcsolatos további információk:

Pappné Vancsó Judit – projektmenedzser

e-mail: vancsojudit@gmail.com

tel.: +36 20 5915906