Történelem iránt érdeklődő tanulóink egy csoportja különleges, élményekben gazdag napon vehetett részt az Országházban megrendezett Parlamenti Különórán. A program első részében egy parlamenti képviselő tartott számukra interaktív bemutatót, amely során megismerhették a törvényhozás működését és a törvényhozó hatalmi ág feladatait. A diákok aktívan bekapcsolódtak az előadásba: számos kérdést tettek fel, ami tartalmas, kötetlen beszélgetést eredményezett.
Ezt követően szimulációs játékban vettek részt, amely egy átlagos ülésnap folyamatát modellezte. A különböző szerepek – képviselők, elnöklő személy, frakciók – betöltésével a tanulók saját élményként élhették át a jogalkotás lépéseit és dinamikáját.
A program része volt egy játékos formában zajló kvízjáték, ami elősegítette az ismeretek elmélyítését.
A nap hátralévő részében a csoport egy tartalmas országházi sétán vett részt: megtekintették a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, valamint számos érdekességet hallhattak az Országház épületének történetéről és működéséről. A séta részeként lehetőségük nyílt bepillantani az Országgyűlési Könyvtárba is, ahol a Parlament történelmi dokumentumainak különleges világával ismerkedhettek meg.
A program egyik kiemelt pontja a plenáris ülés megtekintése volt, amely során a tanulók élőben láthatták, hogyan zajlik az ország törvényhozó munkája. A nap végén az Országgyűlési Őrség látványos díszelgő bemutatója zárta a programot, amely nagy tetszést aratott a diákok körében.
A Parlamenti Különóra rendkívül tanulságos és élménydús napot jelentett, amely maradandó emlékkel gazdagította a résztvevő diákokat, és hozzájárult állampolgári ismereteik bővítéséhez.
Náray Lajos








