Kovács Gyula előadása a Tündérkert mozgalomról

Korántsem tréfa, hogy az év egyik legkomolyabb napja volt a Rothban idén április 1-jén.

Kovács Gyula járt nálunk, a magyarországi tündérkert mozgalom elindítója. Őshonos gyümölcseink párját ritkító gazdagságát ismerhettük meg, egy olyan kultúrát, amely valamikor a mindennapi megélhetés része volt. Nemcsak élelmiszert adott: gyógyszer, szűkebb időkben menedék, sőt életmentő is volt a gyümölcsös.

Az oltás és szemzés tudománya nemzedékről nemzedékre öröklődött. A magyar ember jobbította, és számítás nélkül gazdagította környezetében a tájat mindenki javára. Ebből a teremtő világból tapasztalhattunk meg mi is egy szemernyit ezen a napon.

Egy intelligens ember többet tud, mint amennyit tanult. Az „írásbeli feleletet” beadva – a konténerre felírtuk nevünket, és megneveztük a fajtát. Az értékelés ennél a tevékenységnél a Jóisten dolga; ami rajtunk múlt, igyekeztünk jól elvégezni.

Kovács Gyulának hálásan köszönjük a segítségét, hogy idejét nem kímélve, önzetlenül hozta az alanyt, a nemes oltóvesszőket, az eszközöket, és megosztotta velünk felmérhetetlen tudását, valamint az élményt.