Győzelem az EuroSkills magyarországi válogatójának döntőjén

Ismét Roth-os diák nyerte a szakmák Euròpa bajnokságának nemzeti válogatòját a bútorasztalos kategòriában. Sajtos Dániel meggyőző teljesítménnyel kvalifikálta magát a nemzetközi megmérettetésre, így ő képviseli hazánkat Grazban, az EuroSkills 2020 versenyen.

2019.december 10-11.-én rendezték meg a hazai válogató döntőjét. A kétnapos versenyen egy nyolcszögletű kisasztalt kellett készíteni, melyhez kapcsolódott az előválogatón elkészített sokszögletű fiók. A feladat három fő egységből èpült fel: készíteni kellett egy 18 fakötéssel tarkított lábszerkezetet, egy nyolcszög alakban döntött kávaszerkezetet, és egy intarziás, felnyithatò tetőlapot. A feladat a térbeli alkatrészek kialakítása miatt alapos mértani tervezést, precíz kivitelezést igényelt.  Sajtos Dániel mindvégig koncentráltan, az utolsó véghajrában már nagy fölénnyel versenyzett. Ezzel a szerepléssel kvalifikálta magát az EuroSkills 2020 Európa bajnokságra, ahol képviseli Magyarországot a bútorasztalos szakmában. További szakmai sikerként értékeljük, hogy egy másik versenyszámban – épületasztalos szakmában- szintén egykori diákunk, Fekete Martin diadalmaskodott és ezzel ő is ott lesz a grazi nemzetközi versenyen. Sajtos Dánielt Viasz-Kádi Tibor készítette fel, sikeres teljesítményükhöz ezúton gratulálunk!