„Életképek” az iskolai Néptánckör művészeti közösség munkájáról

2019 – 2020

A 2001-2002-es tanév óta működik a Néptánckör művészeti közösségünk iskolai szakkörként, közösen a jelenlegi nevén, a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnáziummal.

Ez a kapcsolat kölcsönösen „gyümölcsöző”.

A két iskola közös megegyezéssel támogatja iskolai szakköreink munkáját, szerepléseit.

A Néptánckör szereplései, programjai a 2019 – 20-as tanévben

„Sok számos esztendőket” : 2019. augusztus 23-25.

Éltünk egy pályázati lehetőséggel, amely sikeres volt, így alkalmat teremtettünk egy találkozóra.

Jelenlegi szakköri diákjainknak erre az időpontra edzőtábort, egykori néptáncosainknak találkozót szerveztünk.

A rendezvényt sikeresen lebonyolítottuk. A szombat esti Táncház – amelyben együtt táncoltak az „öregek” és a „fiatalok” – örömteli pillanatai igazi fénypontját jelentették a rendezvénynek.

IPA Bál (Hubertus étterem, Sopron): 2019. november 30. A tánckör tagjai közül 6 pár szerepelt.

2019. október 24-én és november 7-én tehetséggondozó foglalkozások voltak a tánckör IPA Bálra készülő tagjainak.

Iskolabál: 2020. február 7.  

A Néptánckör népes csapattal mutatkozott be az iskolabálon. A csoport az idei évben 32 (12 fiú, 20 leány) fős létszámmal működött, ami egyszerre volt öröm és sok nehézség forrása is. A csoporttagok táncos tudása rendkívül heterogén, együtt táncolt a kezdő a már 7-8 éve művészeti iskolában táncot tanuló diákokkal.

Az iskolabálon a következő műsorral mutatkoztunk be:

                        A „kezdők”: Somogyi kanásztánc és ugrós;

Szóló: Kohut Andor (9. A): Szilágysági férfitáncok / a rendkívül tehetséges diákunk otthoni környezetben, alapfokú művészeti iskolában tanult néptáncot;

A haladók: Vitnyédi táncokat mutattak be.

MEGiNT: 2020. március 6-7.

A Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozója a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium rendezésében.

            A MEGiNT –en történő részvétel különleges színfoltja az éves munkának.

A program több mint bemutatkozás, egy különleges lehetőség a nevelés szolgálatában.

A rendezvényen az iskolai (Roth-Eötvös) Néptánckör és a Szax Bálint-Réfi Szimonetta szóló páros mutatkozott be. A diákok önkéntesen vettek részt, nagy örömmel, lelkesen készültek. Könnyebbség számukra, hogy ez a rendezvény nem verseny, így bátrabban, felszabadultabban viselkednek táncosaink a színpadon.

Részvételünket emléklappal köszönte meg a rendezőség.

A rendkívüli járványhelyzet miatt elmaradt szerepléseink

Helikoni Fesztivál: 2020. április 23-25.

A következő kategóriákban neveztünk:

Néptánc együttes: Somogyi táncok, Vitnyédi táncok;

Néptánc kamara: Moldvai táncok;

Néptánc szóló / pár: Szax Bálint – Réfi Szimonetta / Sárközi táncok;

Néptánc szóló: Kohut Andor / Szilágysági férfitáncok.

Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon: május hónap

Margittai Endréné szakkörvezető