Véget ért a 2020/2021-es tanév a Roth Gyula Technikumban

2021. június 11-én a diákok már nem tanítási órákon vettek részt, hanem az erdőtisztasági nap keretében szűkebb és tágabb környezetünket tették szebbé.

Tanévzáró ünnepségünket délután 14 órakor rendeztük meg a Lackner Kristóf utcai kollégiumunkban.

Sztojkáné Bodor Ildikó igazgató asszony elmondta, különleges és nehéz tanév volt ez a diákoknak, tanároknak és szülőknek egyaránt. A tanítási napoknak kevesebb, mint egyharmada tartottuk csak jelenléti oktatásban, a fennmaradó időszakban digitális oktatás zajlott. Közösségformáló rendezvényeinket sem tudtuk megtartani. Elmaradt a zöldfülű avatás, a sportnap, a karácsonyi kántálás, a szalagavató, az iskolabál, a konferencianap, vagy éppen a ballagás. Így a kilencedikes diákjainknak jóformán alkalma sem volt még arra, hogy közösségi programok keretében alaposabban megismerjék egymást.  

Reméljük, hogy a következő tanévben visszatérhetünk a régi, megszokott életünkhöz és folytathatjuk hagyományainkat, építhetjük kapcsolatainkat és osztályközösségeinket.