EUROSKILLS 2021 GRAZ

Sikeres szereplés a szakmák Európa-bajnokságán!

Szeptember 23-25. között rendezték meg a szakmák európa-bajnokságát, az EuroSkills Graz 2021-et, melyen 38 szakmában 19 országból 400 versenyző mérettette meg magát. A magyar válogatottból 21 szakmában, 26 versenyző indult el. A 3 napos versenyen Magyarországot és a Roth Gyula Technikumot épületasztalos szakmában Fekete Martin, bútorasztalos szakmában pedig Sajtos Dániel képviselte. Martinnak egy ablakkeret készítése volt a feladata 4 íves osztóval és változó anyagszélességekkel, ezt kézi és gépi megmunkálással tudta prezentálni. Nehéz feladata volt a versenyzőknek, de Martin sikerrel vette az összes akadályt és elsőként ragasztotta össze az ablak keretet és a tokot. Így volt ideje készre csiszolni a terméket és teljesen be is tudta fejezni azt. Dani feladata egy bárszekrény elkészítése volt, melynek ajtaja intarziával díszített, alatta fogazott fiók, a szekrény belsejében pedig bor- és pohártartókat kellett beépíteni. Dani nagy pontossággal dolgozott, figyelve a megfelelő illesztésekre.

Végül Fekete Martin épületasztalos szakmában 1. helyezést ért el, aranyérmet kapott.

Sajtos Dániel bútorasztalos szakmában 3. helyezett lett, így bronzéremmel jutalmazták.

Nagyon büszkék vagyunk mindkettőjükre, gratulálunk a kimagasló eredményhez!

Fekete Martint Babanecz Csaba, Sajtos Dánielt Fekete Zoltán szakértők segítették a felkészülésben a grazi versenyre.

Iskolai felkészítő tanáruk: Viasz-Kádi Tibor

A verseny hivatalos támogatói és szponzorai:

#MagyarKereskedelmiésIparkamara

#BudapestiKomplexSzakképzésiCentrum

#Tooltechniksystemkft

#Hdidaktkft

Viasz-Kádi Tibor