Lengyelországi barangolások – 10/B

A Roth Gyula Erdészeti Technikum 10.B osztályos tanulóinak lehetőségük nyílt egy történelmi tematikájú tanulmányúton részt venni Lengyelországban, mely a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásával valósulhatott meg 2022. 05. 16-18. között. Az út során felkerestük Lengyelország déli részének fontos történelmi városait, emlékhelyeit, amiket gazdag magyar történelmi és kulturális kapcsolatok jellemeznek.

Az utazás során meglátogattuk az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeumot, ahol a tanulók rendhagyó történelemóra során megismerhették az itt megtörtént borzalmakat és a koncentrációs táborok működését.

Krakkóban szakszerű idegenvezető kíséretében belvárosi sétán vettünk részt, ahol a közép-európai történelem egy fontos szeletét ismerhettük meg, számos magyar kapcsolódási ponttal. Megtekintettük Krakkó főterét, ami hatalmas kiterjedésével Európa legnagyobb középkori főtere. Itt láthattuk a Mária-templomot, a Szent Albert-templomot és a Posztócsarnokot is. Utunk során elhaladtunk többek között a „Wesselényi-ház” mellett, ahol a ház falán található Balassi emléktáblát tekintettük meg. Felkerestük Közép-Európa egyik legrégebbi felsőoktatási intézményét, a Jagelló Egyetemet, a Waweli katedrálist, ami a lengyel uralkodók koronázó temploma és egyben végső nyughelye. Ide több, magyar szempontból is fontos királyt helyeztek örök nyugalomra.

Az utolsó napon a Limanowa város melletti Jabloniec-magaslat hősi temetőjébe mentünk, ahol koszorút helyeztünk el az ott található emlékműnél, melyet Muhr Ottmár ezredes és katonái, a soproni 9. Nádasdy-huszárezred tiszteletére emeltek. A katonák az 1914 decemberében lezajló limanowai csatában hősi halálukkal áldozatvállalásukról tettek bizonyságot.

A program zárásaként Lengyelország téli fővárosába, Zakopanéba látogattunk. Itt felkerestük a Hősök temetőjét, ahol a programot támogató alapítvány névadója, Waclav Felczak síremléke is található. Felczak a második világháború ideje alatt Varsó és Budapest közötti futárszolgálat működtetésében vállalt fontos szerepet. Ezt követően egy rövid sétával, illetve siklóval érkeztünk meg a város népszerű kirándulóhelyéhez, a Gubalówkához, ahonnan páratlan kilátás nyílt a Magas-Tátra havas csúcsaira.

A kirándulás során megvalósuló programok és események alkalmat teremtettek arra, hogy megismerjük a lengyel-magyar kulturális értékeket, felfedezzük és a tanulók számára közelebb hozzuk a közép-európai közös történelmi múltunkat.

Kísérőtanárok: Náray Lajos, Szőcs Géza, Dóra György

Dziękuję bardzo! – Köszönjük szépen!