Történelmi emlékek nyomában Budapesten

A 9/B osztály október 6-án Budapestre kirándult.

Először a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben tettünk egy vezetett sétát, ami a 1848/1849-es forradalom témájához kapcsolódott. Meglátogattuk Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos mauzóleumát, amelyeket vezetővel belül is meg lehet látogatni, az ünnep és a ragyogó idő miatt különösen szép, emelkedett hangulat volt.

Majd a forradalomhoz kapcsolódva Vörösmarty, a Petőfi család, és az aradi tábornokok közül három özvegyének sírjait is meglátogattuk, illetve még több jelentős sírt is, körülbelül két órát tartott az idegenvezetés.

Ezután szabadprogram volt 12-től 14-ig, majd a Nemzeti Múzeumba sétáltunk, ahol a Tarsolylemezek-a honfoglaló elit kincsei című kiállítást néztük meg.

Összeségében jól éreztük magunkat, tartalmas programokkal teli napot zártunk.