A Roth Gyula Erdészeti Technikum tanulói Brüsszelben jártak az Európai Parlamentben Járóka Lívia, európai parlamenti képviselő meghívásának köszönhetően. A 2023. szeptember 17-e és 20-a között megvalósuló programon az előző tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók vehettek részt.
Az iskolai csoport a Brüsszelbe vezető hosszú utat Kölnben szakította meg, ahol a tanulóknak alkalmuk nyílt megtekinteni a dómot, Európa egyik leghíresebb gótikus templomát. A Brüsszelbe való érkezést követően a csoport egy belvárosi sétán ismerhette meg a város főterét és fontosabb nevezetességeit.
Rendhagyó történelemóra keretében a középiskolások látogatást tettek az Európai Parlamentben, ahol a képviselőasszony tolmácsolásában számos érdekességet tudhattak meg az Európai Unió intézményeiről. Tóth Edina képviselőasszonnyal, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság tagjával pedig az európai zöld megállapodásról, környezetvédelemről, valamint az EU erdőkkel kapcsolatos politikájáról beszélgettek, majd megtekintették a Plenáris Ülésteremet és a benne zajló munkát.
A Parlamentárium, amely Európa legnagyobb interaktív látogatóközpontja, betekintést engedett a tanulóknak az európai integráció történetébe, a Parlament működésébe és a képviselői munka rejtelmeibe is.
Az utazás során a diákok ellátogattak még a Természettudományi Múzeumba, ahol számos érdekesség mellett Európa legnagyobb dinoszaurusz-galériája található, illetve felfedezték a Mont des Arts városrészt és a város jelképének számító Atomiumot is.
Az út során megvalósuló programok és események alkalmat teremtettek arra, hogy a tanulók élményszerűen is megismerhessék az Európai Parlament működését és az ott zajló képviselői munkát, illetve felfedezzék Brüsszel nevezetességeit.
Szervezők, kísérőtanárok: Dóra György, Náray Lajos, Szőcs Géza, Varga Rita
Köszönjük!
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/378386700_811686850747688_375909621859810189_n-1024x683.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/376617936_811685747414465_8517343266427934255_n-1024x683.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/20230919_101821-1024x576.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/376875447_811685790747794_2075508821440220437_n-1024x683.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/20230919_130016-1024x655.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/20230919_141237-1024x768.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/376503913_811685344081172_4489141396366170795_n-1024x683.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/376851532_811686047414435_614376177045744929_n-1024x683.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/376897262_811688004080906_5525868879282126915_n-1024x683.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/IMG-04b30c81593a65433d6d381b8c508f41-V-1024x768.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/IMG-471d6506b84fbc9b145f3f40402b3487-V-1024x768.jpg)
![](https://new.rothszki.hu/wp-content/uploads/2023/09/IMG-20230922-WA0001.jpg)