Technikumunk erdészeti képzése az Agrárkamara támogatásával idén ősszel két alkalommal (09.19. és 09.21) is bemutatkozhatott a környékbeli általános iskolák diákjainak. Az egy-egy fél napos szakmai program során a kisdiákok belekóstolhattak egy kicsit az erdő- és a vadgazdálkodók munkájába.
Mindkét napon reggel nyolc órára érkeztek a diákok kísérőikkel kedden a soproni Lackner Kristóf általános iskolából, míg csütörtökön Fertőszéplakról, és Peresztegről.
Gyors adminisztratív teendők után a díszteremben – autentikus környezetben – Sztojkáné Bodor Ildikó igazgatóasszony köszöntötte a felsős diákokat és kísérőiket. Röviden bemutatta az iskola múltját és jelenlegi képzéseit. Ezt követően Bálint Gergely mérnöktanár is köszöntötte a tanulókat, majd ismertette a nap programját. Az iskoláról szóló pár perces imázsfilm levetítése után Farkas Gergő 13.A osztályos tanuló tartott élménybeszámolót a 2023 tavaszán Norvégiában megrendezett Ifjúsági Erdész Európa Bajnokságról.
A díszteremből egyből az erdőre, a szakmai feladatok helyszínére utaztunk. Rövid frissítő (kis pogácsa és tea) után, az iskola Fáber-réti motorfűrészes tanpályáján folytatódott a program. Öt csoport került kialakításra, az öt gyakorlati állomásra. A tanpályán Farkas Gergő tanulónk és Zombó Gergő gyakorlati oktató mutatta be a fakitermelés során leggyakrabban használt eszközöket, illetve a láncfűrészt. A motorfűrész lánccseréjét követően – melyet a legbátrabbak ki is próbálhattak – kis bemutatót láthattak a lelkes iskolások, hiszen az EB technikai versenyszámai közül tanulónk többet is bemutatott nekik.
A Fáber-réten kialakított állomások közül kettő a vadászathoz kötődött. Az egyiknél a kisdiákok felvilágosítást kaptak a fegyverkezelés legfontosabb szabályairól, majd légpuskával kacsás bukócélra lőhettek. Mivel még nem mindenki lőtt, ezért a célzásban és a helyes lőállás megtalálásában Bálint Gergely tanár úr segített. Szinte mindenkinek volt sikerélménye a céllövészet alkalmával.
A következő állomáson Dravetzky István 13/B osztályos tanulónk várta a csapatokat. Először egy kis ”nyomozós” játékra hívta a diákokat, ahol is a nyomokat és a vadfajok utódait kellett párosítaniuk. Majd mesélt az agancs és a szarv közötti különbségekről. Továbbá beszélt a nagyvadfajokról és azok trófeáiról, és rövid vadászkürtös bemutatót is tartott. A legügyesebb általános iskolások meg is tudták szólaltatni a hangszert.
A másik két állomás az erdész szakmához kötődött jobban. Kuslics Ágnes tanárnő növénytani feladattal várta a diákokat, akik növényismereti totóval és egy gyűjtési feladattal kerülhettek közelebb a fásszárú növények meghatározáshoz. A tanárnő segítségével összepárosíthatták a hajtásokat és a terméseket is.
A másik állomáson Tüttő Márk 12/A osztályos tanuló fogadta az általános iskolásokat, akik itt egy Christen segítségével famagasságot mértek, vagy éppen évgyűrűket számoltak a fák kormeghatározásához. Az állomást egy kirakósjátékkal zárták.
A gyakorlat orientált feladatokat követően a diáksereg visszatért a kollégiumba, ahol az iskola étkezdéjében kaptak kiadós és meleg ételt. Rövid értékelést követően a lelkes általános iskolásoktól elbúcsúzott egymástól tanár és leendő diák.
Bálint Gergely