Bázisiskolai szakmai faipari verseny

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara nyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos Bázisiskolai Szakmai Faipari versenyét, ahol idén 14 iskola tanulói vettek részt. 

Az eseményt ünnepélyesen Csóka Lajos Péter, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Barcza Attila országgyűlési képviselő, prof. dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, Hoczek László József a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója valamint Magas Ádám, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a kereskedelmi tagozatának elnöke.

A verseny felépítéséről Prof. Dr. Magoss Endre dékán elmondta: a gyakorlati rész egy mestermunkának az elkészítése, amelyet egyetemi hallgatók terveznek. A  művészhallgatók tervezik meg a dizájnját, ezt pedig faiparimérnök-hallgatók fordítják le a gyártás nyelvére. Ezt készítik el a csapatok meghatározott körülmények között, természetesen azonos feltételek mellett.

Minden évben izgalmas tárgyak készültek, ezúttal egy fésülködőasztalt kellett elkészítenie a diákoknak.

Idén ismét a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata (Horváth Bendegúz, Nardai Zsolt, Varga Norbert Mátyás) nyerte meg a versenyt. Felkészítő tanáruk: Viasz-Kádi Tibor

Gratulálunk!

(Forrás: www.uni-sopron.hu)