Iskolánk 12. B osztályos tanulói 2024. február 7-én történelmi tematikájú tanulmányi úton jártak Budapesten. A nap folyamán felkeresték a Parlament épületét, ahol a látogatók számára kijelölt útvonalon bejárták az épületet, érintve többek között a főrendiházi társalgót, a főrendiházi üléstermet és a kupolacsarnokot is. Ezt követően kisebb csapatokba osztva, játékos feladatlap segítségével fedezték fel a Kossuth tér és környéke kiemelkedő épületeit és emlékműveit.
Délután múzeumlátogatáson jártak a Terror Háza Múzeumban, ahol a szakszerű tárlatvezetéssel tudták elmélyíteni a magyarországi nyilas és kommunista diktatúrák természetével és működésével kapcsolatban tanult ismereteiket, illetve újabb információkkal bővítették a tanórákon megszerzett tudásukat. Emellett az érettségire való felkészüléshez is segítséget nyújtott a program.
A programon lelkesen vettek részt az iskolánkban tanuló AFS-es cserediákok is, akiknek lehetőségük nyílt rácsodálkozni Budapest épített örökségének az értékeire.