10/B tanulmányút – Pápa, Döbrönte

A tanulmányi kirándulás egyszerűen egy felejthetetlen élmény volt számunkra.

A megérkezés napján, délután, egészen sötétedésig egy szakmai programon vettünk részt a Pápai erdészet jóvoltából.

A túra alatt a magyarpolányi erdőrészt jártuk be a kerületvezető erdész vezetésével. A jövőre tekintettel különösen fontos hangsúlyt fektetni az erdőfelújításokra, utánpótlásokra. Betekintést nyerhettünk egy éppen zajló, mesterséges csertölgy felújításba. A vezető erdésztől hallottunk az állományból kiemelt fa pótlásának fontosságáról, menetéről. Megtudhattunk olyan információkat, trükköket, amelyek nincsenek leírva a tankönyvekben, hiszen teljes mértékben tapasztalatokon alapulnak. A napot a Szarvaskő várrom megtekintésével és egy közös pizzázással zártuk. Az utolsó napon a pápai reptérre látogattunk el.  Megcsodálhattuk a hatalmas repülőgépeket, helikoptereket és az ott használatos járműveket. Mindezek közben az ottani dolgozók kísértek minket és rengeteg hasznos információt hallhattunk az ottani gépekről. Ez a program különösen lenyűgöző volt, hiszen engem mindig is érdekelt a repülés világa, a repülők és a haza védelme. A reptér után az osztály egy kulturális programon vett részt. A tanulmányi kirándulás utolsó megállója a pápai Esterházy-kastély volt. A hatalmas festményeknek és bútoroknak, illetve az idegenvezetőknek köszönhetően szinte visszamentünk az időben. A korabeli díszítésnek és berendezések hatására betekintést nyerhettünk az akkori öltözködési és étkezési szokásokba, a történelem szinte életre kelt előttünk. Összességében az egész osztály nevében mondhatom, hogy egy csodálatos kiránduláson vettünk részt ahol mindenki jól érezte magát. A kiváló hangulat a jó csapatnak illetve a hibátlan szervezésnek volt köszönhető.

Írta: Tendli István Milán, 10.b. osztályos erdész tanuló