11/A tanulmányútja Ravazdra

2024. november 20.

Különleges termőhelyek – lápi termőhely jellemzői, erdőművelési tevékenység bemutatása. Az elméleti órákon megtanult vagy a későbbiekben tanításra kerülő szakmai ismeretek szintézise, gyakorlati alkalmazásának bemutatása a legjellemzőbb gazdálkodási környezetben.

Egyben közösségépítés, utazás, viselkedési normák, kommunikáció fejlesztése.

A tanulmányút tapasztalatai:

Gazdálkodási terület: KAEG Zrt Kapuvári Erdészet – HANSÁGI Erdőgondnokság

Vendéglátóink voltak: Skerletz András erdészeti igazgató, Horváth Zsuzsanna erdőgondnok

Hallhatták a tanulók, hogy az érvényben lévő törvényi szabályzók sok esetben lerövidített időtartamot – időbeni korlát – és területnagyságot – területi korlát – engedélyez a gazdálkodónak feladatai végrehajtására (védett terület). Az erdészre háruló munka ebből adódóan egyenlőtlen, időszakonként túlterhelt, többletmunkaidő-ráfordítást igényel!

A termelő tevékenység megértéséhez először a termőhely sajátosságaival, a terület gazdaságtörténetével ismerkedtek meg.

Az érintett ismeret tartalmazta a sajátos klímatikus, hidrológiai, talaj (tőzeg, kotu) és társulási jellemzőket, az alkalmazható fafajokat, felújítási technológiákat. A terület további sajátossága a védett terület aránya (50%).

Interaktív módon a tanulók ásós csemeteültetést végeztek 2. éves szürkenyár folymatos felújításban. 350 db 1/0 100-120 cm nagyságú (minőség) szürkenyár került elültetésre pótlásban, kézi tányéros talaj-előkészítéssel. (VÉDETT terület – Fertő-Hanság NP.)

Megismerkedtek a tuskózás, mélyforgatás, ültetés gépi eszközeivel. Megtekintettek egy nemesnyár gépi ültetést (fajták, hálózat).

Az ismeret szintéziséhez:

A széleskörű- és nagymennyiségű szakmai információ felhasználásával a tanulók előre meghatározott kérdéssor alapján feladatot kaptak. Kiselőadás (ppt. alapú) vagy házidolgozat készítése között választhattak, egyben naplót készítenek.

Összefoglalva:

A tanulmányút a tervezetben leadott szakterületek érintésével valósult meg  (védett területek erdőművelési kérdései illetve intenzív nemesnyár-gazdálkodás sajátosságai) A tanulmányúton diákjaink fegyelmezetten és aktívan vettek részt.

A pedagógiai cél elérésre került.

Sopron, 2024-11-20.

Kísérő: Farkas Zsolt mérnöktanár

Szervező: Németh László of. mérnöktanár

2024. december 4.

                Természetes felújítási módok, csertölgy-gazdálkodás jellemzői, erdőművelési tevékenység bemutatása. Az elméleti órákon megtanult vagy a későbbiekben tanításra kerülő szakmai ismeretek szintézise, gyakorlati alkalmazásának bemutatása a legjellemzőbb gazdálkodási környezetben.

Egyben közösségépítés, utazás, viselkedési normák, kommunikáció fejlesztése, társadalmi kapcsolatok építése.

A tanulmányút tapasztalatai:

Gazdálkodási terület: KAEG Zrt Ravazdi Erdészet

Vendéglátóink voltak: Kissgyörgy Zoltán erdőgondnok, Libor Mária erdei iskola-vezető

  1. témakör: A termelő tevékenység megértéséhez először a termőhely sajátosságaival – klíma, hidrológia, talaj és főbb társulási jellemzőket, az alkalmazható fafajokat, felújítási technológiák kerültek ismertetésre. A gazdálkodási terület 80%-a védett.

Nagy hangsúlyt kap a természetvédelmi szakemberekkel történő összehangolt, együttműködés, a természetvédelem korlátozó előírásainak betartása

Megismerkedtek vágásos üzemmód fokozatos felújítóvágásával, szálalóvágással. Kisebb területarányban mesterséges felújítás is helyet kap, általában magvetéssel újítanak fel. Az akác területaránya stagnáló, a fenyő (EF) folyamatosan csökken (szerkezet-átalakítás).

Vállalkozókkal végeztetnek minden munkát. A fahasználatban motorfűrészes döntés mellett harveszter is jelen van, a közelítést szinte kizárólagosan a terület védelme érdekében kihordókkal oldják meg.

  • témekör: sörétes fegyver felépítése – lőtér használata, koronglövészet
  • témakör: erdei iskola jelentősége, oktatás formái – interaktív kérdéssor alapján

Az ismeret szintéziséhez:

Az előző szakmai nap feldolgozási módjára építve beadandót kellett készíteni. Kiselőadás (ppt. alapú) vagy házidolgozat készítése között választhattak a tanulók, egyben naplót is készítettek.

Összefoglalva:

A tanulmányút a tervezetnek megfelelően valósult meg, tanulmányút jó hangulatban zajlott le, diákjaink fegyelmezetten és aktívan vettek részt.

A pedagógiai cél elérésre került.

Sopron, 2024-12-04.

Kísérő: Kuslics Ágnes mérnöktanár

Szervező: Németh László of. mérnöktanár

Németh László