Különleges jubileumot, intézményünk fennállásának 140. évfordulóját ünnepeltünk idén a Roth Gyula Erdészeti Technikumban. Az 1885-ben, Temesvár-Vadászerdőn alapított iskolánk hosszú és gazdag múltat tudhat magáénak – Tatát és Esztergomot követően 1950-ben találtunk végleges otthonra Sopronban, ahol azóta is az erdészeti, faipari és környezetvédelmi oktatás egyik legfontosabb hazai központjaként működünk.
A kétnapos ünnepségsorozat első napján, október 21-én, együtt emlékeztünk nagy elődeinkre. A megemlékezés Roth Gyula szülőházánál kezdődött, ahol Kulcsárné Roth Matthaea, a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatója, névadónk unokája nemcsak mint tudósra, hanem mint nagyapjára is emlékezett. Ezt követően az iskola egykori igazgatója, Dr. Tuskó László emléktáblájánál hajtottunk fejet, ahol Mikita Antónia megható szavakkal idézte fel az egykori iskola igazgató emlékét. A nap zárásaként Dr. Rónai Ferenc, iskolánk 25 évig szolgáló igazgatója előtt tisztelegtünk, és felavattuk a róla elnevezett tantermet. A megható pillanatok során mindannyian éreztük: tanáraink és elődeink szellemisége ma is velünk él.












A rendezvénysorozat október 22-én a Liszt Ferenc Kulturális Központban folytatódott, ahol mi, a Roth közössége – tanárok, diákok, öregdiákok és meghívott vendégek – közösen ünnepeltük iskolánk múltját és jelenét.
Az ünneplőket dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte, aki hangsúlyozta: „Az iskolára nagyon büszkék vagyunk. 140 év hosszú idő, és ez az oktatás minőségét, a pedagógusok elkötelezettségét bizonyítja.”
Igazgatónk, Sztojkáné Bodor Ildikó beszédében felidézte az iskola történetét, és rámutatott arra, hogy közösségünk mindig képes volt megújulni, miközben megőrizte értékeit és szakmai hitelességét.
Hoczek László, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója az intézmény fejlődésének mérföldköveit emelte ki – a gyakorlóiskolai státuszt, az egyetemi kapcsolatok erősödését, valamint a tanerdő és a fűrészüzem szakmai szerepét. Hangsúlyozta: „Az iskola ezeken a területeken mindig megtalálta azt, hogy olyan szakembereket bocsásson ki az erdőgazdálkodás, a faipar és a környezetvédelem számára, akik meg tudják állni a helyüket a munkaerőpiacon.”
Az ünnepségen arról is megemlékeztünk, hogy három képzési területünk is fontos jubileumhoz érkezett: az erdészképzés 140, a faipari képzés 45, míg a környezetvédelmi képzés 25 éves fennállását ünnepeli.
A két nap során felemelő és meghitt pillanatokat éltünk át.
Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk ennek a különleges ünnepnek – és arra is, hogy iskolánk ma is a hivatás, a tudás és az emberi értékek hordozója.
















