Több mint 100 millió forintos beruházással új, korszerű faipari tanműhellyel gazdagodott a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Az új létesítmény az intézmény Bánfalvi úti telephelyén kapott helyet. Az ünnepélyes átadót követően modern famegmunkáló gépekkel, valamint lézer- és CNC-technológiával felszerelt műhelyt vehettek birtokba a diákjaink.
Az eseményen dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Sopron és a faipar szoros kapcsolatban áll egymással, a beruházás pedig hozzájárul az oktatás színvonalának további emeléséhez.
Hoczek László, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója kiemelte: a régóta várt fejlesztés a gyakorlati képzés és a tehetséggondozás feltételeit egyaránt javítja.
Bagdán Boglárka, a duális szakképzésért felelős miniszteri biztos beszédében kiemelte, hogy a faipar és az erdészet biztos megélhetést és hosszú távú perspektívát kínál a pályaválasztás előtt álló fiataloknak.
Az ünnepség végén Sztojkáné Bodor Ildikó köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a tanműhely létrehozásában, ezt követően pedig Viasz-Kádi Tibor tanműhelyvezető mutatta be az új létesítményt.













